| Népszerű tejautomaták |
|
|
|
| Írta: Szerkesztőség | ||||||
|
Komárom és Győr környékén több helyen, egyes élelmiszerboltokban automatákból lehet tejet venni Komárom és Győr környékén már több helyen ugyanúgy, ahogy például üdítőt. Termelők szerint túl alacsony áron veszik meg tőlük a tejet a kereskedők, ezért inkább közvetlenül a vásárlóknak adják el. Mórichidán működő gazdaság kétszáz tehenének tejtermelését is közvetlenül szeretnék eladni, ezért osztrák és svájci minta alapján automatákat helyeztek üzembe néhány boltban. Naponta átlagosan 150 liter házi tejet adnak el egy-egy automatából. Bakos Erzsébet, a Tejterméktanács sajtósa elmondta, lát jövőt a tejautomaták elterjedésében. Különböző kutatóintézetek kutatása alapján ugyanis a fogyasztói tej 25-28 százalékát közvetlenül a termelőktől veszik a vásárlók. Fogyasztói igény tehát van. Az automaták akkor működhetnek jól, ha egy kidolgozott rendszer szerint működnek, aminek kidolgozása napirenden van; a terméktanács szakértők bevonásával vizsgálja a lehetőségeket. A tejválságot természetesen nem az automaták oldják meg, de mindenképpen kielégíthetnek egy fogyasztói igényt és ellenőrzött, bevizsgált tejhez juthatnak a vásárlók - tette hozzá Bakos Erzsébet. A Tesco egyelőre érdemben nem tud nyilatkozni az tejautmatákon keresztüli értékesítésről, mert a termelők egyelőre nem kezdeményeztek párbeszédet a céggel. Az áruházlánc várja a megkeresést, és ezt követően megvizsgálja a lehetőséget - mondta megkeresésünkre Hackl Mónika. A Tesco szóvivője hozzátette: számos dolgot kell tisztázni ahhoz, hogy megjelenjenek az autmaták az üzletekben, egyebek mellett tisztázni kell az élelmiszerhigiéniai és az üzleti szempontokat is. Az új megoldással 140-160 forintért juthatnak a vevők hazai tejhez, míg a gazdák haszna literenként eléri a negyven-ötven forintot. A tejautomata lehetőséget kínál arra, hogy a friss tehéntej a termelőtől közvetlenül jusson el a fogyasztóhoz. Ezzel a gazda nyereségesen értékesítheti a tejet, és a lakosság is olcsóbban kap árut. A készülékek hőszigetelt tároló kabinnal, elektromos érmevizsgálóval, önfelszívó szivattyúval, mosási funkcióval és mobiltelefonos SMS-t küldő-fogadó berendezéssel felszereltek. A tejadagoló előnye a higiénikus tárolás, pontos adagolás és az egyszerű tisztítás, azonban az automatából vásárolható tejet fogyasztás előtt ajánlott felforralni. A készülékek hőszigetelt tároló kabinnal, elektromos érmevizsgálóval, önfelszívó szivattyúval, mosási funkcióval és mobiltelefonos SMS-t küldő-fogadó berendezéssel felszereltek. A készülék automatikusan SMS-t küld a gazdának, ha a hűtő kétszáz literes – tíz darab húszliteres műanyag zacskós – tejtartályának tartalma húsz literre apadt. Az 1,32 millió forintos adagoló berendezés lehetséges vásárlói a tejtermelők, akik abban a reményben fektetnének be egy automatába, hogy a megtermelt tejet ne kelljen az önköltségi ár alatt, veszteséggel eladniuk. A gazdák boltokban vagy közterületen helyezhetik el az automatákat. Veszteséges termelés, olcsó áru külföldről A tej felvásárlási ára Magyarországon átlagosan 55-60 forint, míg a tejes gazdák ráfordítása ennél 20-25 forinttal nagyobb, mintegy 75-85 forint. Vagyis tevékenységük veszteséges, és csak a nyolc-tíz forintos kvótatámogatással tudják nullszaldó közelébe feltornászni bevételüket. Istvánfalvi Miklós, a Tej Terméktanács titkára szerint emiatt a gazdák kezdik eladogatni teheneiket, a gyengén tejelőket pedig egyszerűen leselejtezik. A magyar piacon megjelentek a tőkeerős olasz, orosz és ukrán felvásárlók, s örömmel veszik át és viszik külföldre a jól tejelő állatokat. Az öregebb tehenek azonban senkinek sem kellenek, így azok a vágóhídon végzik. Az elmúlt hónapokban eddig legalább húszezer magyar szarvasmarhát adtak el külföldre. A növekvő tenyészüsző-kivitel a hazai tejtermelés további visszaeséséhez vezethet, és félő, hogy ha a tendencia folytatódik, Magyarországnak importból kell fedeznie a hazai fogyasztást. A tejtermelők minden eszközzel igyekeznek csökkenteni költségeiket, ám nyereséget akkor könyvelhetnének el, ha saját tejfeldolgozó üzemet működtetnének. Magyarországot is ellepte az olcsó importtej, amely minőségben elmarad ugyan a magyartól, ám az árérzékeny vásárlók mégis ezt részesítik előnyben. Egyre inkább visszaesik a fogyasztás A világon megtermelt tej mintegy fele Európából, negyede Észak-Amerikából származik. A fejlett országokban a tej 99 százaléka tehéntej, míg a szegényebb országokban a más állatfajoktól – bivaly, teve, juh, kecske – származó tej részaránya a harminc százalékot is elérheti. Miközben világszerte egyre több tejalapú italt fogyasztanak, mi, magyarok egyre kevesebbet, és az általános iskolások majdnem fele egyáltalán nem iszik tejet. A fejlett országokban egy ember évente átlagosan 210, Magyarországon 160-170 liter tejnek megfelelő tejterméket fogyaszt, s ennek mintegy harmada import. Az Európai Unióból dömpingáron, óriási mennyiségben érkezik a tej és tejtermék, jelenleg például a a boltokban megvásárolható dobozos tejek fele külföldi, noha a magyar tejtermékek megállják a helyüket a világban. Uniós válság "Az uniós tejpiaci válság kezelésére Magyarország a sovány tejpor és vaj intervenciós felvásárlási kereteinek megemelését, az intervenciós árak és a közvetlen támogatások ötvenszázalékos növelését, valamint az exporttámogatások bővítését és emelését javasolta" – mondta tegnap Máhr András, az agrártárca szakállamtitkára. Az állatjóléti költségek egy részének állami átvállalásával, a tejmarketingprogram elindításával és az élelmiszer-etikai kódex elfogadásával javult valamelyest az ágazati szereplők helyzete, de ez kevés – adta hírül az MTI. Az előkészítés alatt lévő mintegy ötmilliárd eurós uniós csomagból a rá eső részt a magyar kormányzat a tejágazat likviditásának javítására, állatjóléti intézkedésekre és a közvetlen tejértékesítés fejlesztésére fordítaná. A közös agrárpolitika reformja nyomán hazánknak lehetősége van az össztámogatás 3,5 százalékát közvetlenül az ágazatra fordítani. További információk az egyes berendezésekről a gépkatalógusban találhatók! További információk:
|





A tejtermelők keveslik a felvásárlók által kínált árat, ezért maguk igyekeznek eladni a terméket: Nyugat-Magyarországon több élelmiszerboltban automatából értékesítik a friss tejet. A terméktanács szerint van jövője az automatás értékesítésnek.
