Tejautomata.com
2012, 02. 06.
Tejautomata érkezett PDF Nyomtatás E-mail
Írta: Szerkesztőség   

TejautomataMegérkezett az Alacskai úton található kerületi szociális boltba a várva várt tejautomata. A tiszta, mindenféle vegyi eljárástól mentes házi tej literenkénti ára 180 Forint.

 

 

Az úgynevezett tiszta tej abban különbözik az egyes élelmiszer-árusító üzletekben kapható tejtől, hogy minden vegyi eljárástól, így például a lefölözéstől is mentes. Ilyen tejet csak igen kevés helyen lehet vásárolni. A gyermekek számára is az lenne a legegészségesebb, ha mindig ilyen tejet kaphatnának. - kommentálta az eseményt a kerületi szociális boltok tulajdonosa.

A későbbiekben – remélhetőleg még az idén – a kerület másik szociális boltjába, a Nagykőrösi útra is érkezik egy ilyen tejautomata. Az automatáról még azt érdemes tudni, hogy a bedobott összeg arányában adja ki a megfelelő tejmennyiséget.

Az üzletben szeretettel várják a régi és az új vásárlókat is, arra kérve őket, hogy amennyiben szeretnének ebből az igazán egészséges tejből vásárolni, legyenek szívesek magukkal vinni a tej tárolására és elvitelére alkalmas palackot, amely lehet például egy korábban elfogyasztott bármilyen üditőital palackja is.

...

(Forrás:pestszentlorinc.info)

További információk az egyes berendezésekről a gépkatalógusban találhatók!
 
Gyártás: Tervezés, kereskedelem:
Zootechnika Gépgyártó Kft.
2100 Gödöllő, Horgásztó u. 12.
GPS: N47.58126,  S19.35711                    
Tel: 0620 944 4353, 0620 934 5731    
Fax: 0628 99 96 28    
E-MAIL: Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse.
Dr. Kürtfalvi Árpád Mérnökiroda
2100 Gödöllö, Hegyesi Mari út 3/D
Mobil: +36-20-9345731                                              
E-mail: Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse.
Weboldal


 
canakkale canakkale canakkale truva search